Miután az állatok elkergették a Vezetőt, és kikiáltották a demokráciát, szerencsésnek gondolva magukat, békében hazamentek az óljaikba. A tér, ahol eddig gyülekeztek kiürült, pár birka persze ott maradt duhajkodni, de őket hamar hazaterelték a szabadság jegyében. Másnap, az új hajnalon mindenki a térre tódult, hogy döntsenek olyan dolgokról, mint a jelszó, így gyorsított eljárással megszavazták a „Minden állat egyenlő!” elvet. Lett is nagy üdvrivalgás, a sok hang mellett jól megfért a röfögés is. Újra kezdődtek a dolgos hétköznapok, de a győzelmi mámor mindent megkönnyített. A legnagyobb ováció akkor tört ki a téren, amikor új nevet választottak a Tanya helyett: Legvidámabb barakk.

A zászló és a címer még közös döntés alapján született, azonban az alkotmány lefektetésénél a disznók jeleskedtek leginkább, mivel nagy hangon híresztelték, hogy ők a legokosabbak, mind a leghíresebb angol egyetemen, Orwellben végeztek. Az állatok között a birkák voltak legnagyobb számban jelen, akik hamar hitelt adtak a disznók szavainak, és megválasztották őket vezetőiknek. Ettől kezdve a disznók indítványoztak mindent, amit a többi állat gyorsan törvénybe is foglalt, majd büszkén hazatértek, hogy bizony ők demokráciát építettek aznap is.

Senki nem figyelt fel arra, hogy a disznók egyre kevesebbet szavaztattak, és minél jobban kitúrtak mindenkit a közös vályúból, ahogy eluralkodott rajtuk a mohóság. A kezdeti kis kedvezményeik egyre nagyobbra cserélődtek, még a Nagy Házba is beköltöztek, de az állatok a hosszú távú memória hiánya miatt nem emlékezetek rá, hogy abban lakott a Vezető is. A munka után megnézték az Esti Disznóságokat, amit egy agyafúrt disznó vett meg külföldről, manipulálás céljából.

A külvilág azonban megijedt, mivel mindebből csak annyi látszott, hogy a Barakk működőképes. A régi Vezetőt támogatók vették körül, együtt próbáltak kitalálni valami olyan érvet, amivel meg lehetne szűntetni ezt a disznóságot.

Eközben az állatok egyre többet dolgoztak, egyre kevesebb élelemért. A Vezető első próbálkozása a visszatérésre inkább vicc tárgyát képezte, mivel a száj és körömfájás elterjesztésének rémhíre nem ingatta meg a Barakk vidám levegőjét. Igaz, hogy a tehenek kicsit megijedtek, de a disznók mindenkit nyugtattak, hogy ez a betegség őket már csak azért sem veszélyeztetheti, mert a kerítés bizony rendesen meg lett erősítve, ott holmi baj be nem teheti a lábát!

A sajtóközlemény, amit a tehénistállóban tartottak, mindenkit megnyugtatott. A disznók, hogy a tehenek megnyugodjanak, berendeztek nekik egy stúdiót, és ott készítették, és sugározták minden este annak a műsornak a mását, amit eddig vettek.

Ezen a külföld úgy felbőszült, hogy meg is ostromoltatta az istállót, Győzzön a jobbik! - felkiáltással. Persze elfoglalni nem tudták, és ez onnan derült ki, hogy gyors csellel felelevenítették a száj és körömfájást, csak most keresztezték még egy újabb betegséggel, és elnevezték – kíméletből – sertésinfluenzának.

Lett is riadalom a disznók között!

Gyorsan az összes állatot a térre hajtották, és rámutattak a volt Vezető egyik kedvenc épületére, az árnyékszékre (amiben volt egy autókormány is, ha amaz szórakozni akart), hogy azt azonnal le kell bontani, és gyárat kell felhúzni oda, amiben előállítják majd az ellenanyagot (A kormányt persze kidobták). A kíméletlen hajcsártempónak köszönhetően hamar el is készült az épület és az oltóanyag, amivel a fődisznó azonnal be is oltatta magát, és a többi fajtársát is.

Aztán persze dölyfösen két lábra állva kiabáltak át a kerítésen, hogy ők ugyan nem adnak el abba az irányba vakcinát. Ezen az ellen már csak röhögött, és bedobott a két lábon járóknak egy-egy üveg jófajtát gratuláció kíséretében, amire azok rá is kaptak, és innentől fogva hiába volt vakcina, a tényleges terv sikerült, a jófajta mindenki kedvencévé vált, és hamarosan csak arra ment el a termelés nagy része, hogy a disznók mocskos részegek legyenek, és éppúgy élvezzék az életet, mint azt a volt Vezető tette.

A többi szegény peches állat meg levonta a tanulságot:

Legyen malaca másnak!