Egyszer történt naplementekor, hogy a Jávor-rét fűszálai között egy fa tövében az öreg szarvasbogár beleszeretett a szép tücsök ciripelésébe, és mondta neki, hogy „Tücsök, mindig ilyen szép hegedűszóról álmodtam. Szeretném, ha ezentúl mindig nekem ciripelnél, s én szarvaimmal cserébe megvédelek.” A tücsöknek megtetszett, hogy szeretik a hangját, és azt mondta a szarvasbogárnak, hogy „Rendben, akkor neked ciripelek”, és tovább játszotta a dalát. De a következő estén arrafelé cikázott egy szentjánosbogár, és azt mondta a tücsöknek, „Tücsök, szeretem a dalodat. Játssz nekem, és a rét királynője leszel, sőt, az erdőé és az egész határé, és mindenki a lábaid előtt hever majd!”, és a tücsöknek hízelgett, hogy egy ilyen szép fényes repülő bogárnak is tetszik a dala, hízelgett a királyság, és a szentjánosbogárnak kezdett játszani, az meg hallgatta egy darabig, aztán meghallotta egy másik tücsök ciripelését, és szó nélkül elrepült. A szarvasbogár szomorúan, csendben figyelte őket, és amikor amaz elrepült, újra odament a tücsökhöz, és így szólt: „Még mindig szeretném, ha nekem játszanál, Tücsök, s én cserébe ételt és italt is hozok neked minden nap.” A tücsök erre úgy felelt, hogy „A szentjánosbogár fényesebb, mint te, és repülni is tud. Neki szeretnék hegedülni.” A szarvasbogár gondolkozott, és válaszolt: „Látod, a szentjánosbogár elrepül, miután elvakított a fényességével. Én viszont itt maradok, és vigyázok rád.” Ám a tücsök úgy gondolta, az ő dala ennél sokkal többet ér, és úgy válaszolt: „Sajnálom, Szarvasbogár, de arra vágyom, hogy egy fényesebb bogár világítsa be a sötét éjjelt, repkedve táncoljon a zenémre, és erdő-mező népessége leboruljon előttem.” A szarvasbogár erre búsan felmászott a fára, hogy a tücsök ne láthassa, de éppen hallja még a ciripelést.

Telt és múlt az idő, a szarvasbogár vágyakozva hallgatta a tücsköt, de csak nem jött arra fényesebb bogár, akinek megtetszett volna a tücsök dala. A tücsök pedig egyre szomorúbban hegedült, és csak várt és várt hiába, már bárkinek játszott volna, csak mondja neki, hogy szép, amikor egy másik estén a nyári szellő lefújta a fa ágáról a szarvasbogarat, s éppen a tücsök elé pottyant. „De jó, hogy itt vagy, Szarvasbogár!”, kiáltott fel a tücsök, „Szeretnék mégis neked ciripelni. Ugye akarod még?” A szarvasbogár ugyan még mindig nem vágyott másra, de szomorúan mégis csak annyit mondott: „Nem”, és mászott volna vissza a fára. „Nem tetszik már a ciripelésem?”, kérdezte a tücsök, mire a szarvasbogár azt mondta: „Erre a kérdésre nem válaszolhatok. Csak azt mondhatom, hogy nem ciripelhetsz nekem”, és olyan messzire bandukolt a tücsöktől, hogy többé véletlenül se fújhassa oda a szél, és közben csak arra tudott gondolni, milyen szomorú lesz az élete a ciripelés nélkül.

ÉRTELME

Valaki bizalmát elnyerni néha nagyon könnyű, de a könnyen jött bizalom könnyen is vész, és az elveszett bizalmat visszaszerezni majdhogynem lehetetlen. Ha valaki megbízik benned, gondold meg, hogyan viselkedsz vele, mert ha megbántod, később már hiába bánod meg, lehet, hogy örökre elveszítetted. Tanuld meg, hogy minden döntésednek következménye van, amit viselned kell, és hogy némely döntések nem változtathatók meg. Ha rosszat tettél, ne könnyű bocsánatot várj, hanem tanulj a hibádból, és legközelebb dönts okosabban.

Ha pedig veled tesznek rosszat, bocsáss meg érte mindig, de ne feledd: ha valakivel folyton tudatod, hogy megbocsátasz, folyton rosszat fog tenni neked. Ekkor meg kell tanítanod rá, hogy döntéseinek következménye van, és ehhez lehet, hogy meg kell szakítanod vele a kapcsolatodat, bármennyire is fáj neked, mert csak így tehetsz jót vele.

Végül pedig mindig jusson eszedbe: a lobogó tűznek nagy a lángja, de csak a parázs ad sokáig meleget. Ha este a lobogó tüzet keresed, éjszaka fázni fogsz. Aki azonnal fűt-fát ígér neked, az lehet, hogy hamarosan magadra hagy másvalakiért, te pedig közben elveszíted azt, aki a csillagokat is lehozná neked az égből titokban, amíg alszol éjjel.