Egyszer a madarak elhatározták, hogy királyt választanak egymás közt. A bagolyt, a legbölcsebbet választották döntőbírónak, hogy ő mondja meg, ki a legalkalmasabb. Ő így nyilatkozott:
- Az legyen a madarak királya, akinek legtisztább a hangja, legjobban repül és egyben legelőkelőbb a megjelenése.
Lázas készülődésbe kezdtek ekkor a madarak. A pacsirta, a fülemüle, az énekes rigó mind éneke leckéket vettek. A sas, sólyom, a héja versenyt repültek a magasban. A jégmadár, a pinty, a páva egész nap színes tollaikat cicomázták, hogy az ő megjelenésük legyen a legelőkelőbb
Elhatározta a szarka is, hogy indul a királyválasztáson. Azt gondolta magában:
- Ugyan van madár, akinek szebb a hangja, de én tudom a legtöbb hírt a világról. Ugyan nem én repülök a leggyorsabban, de a stílusom egyedülálló. A megjelenésem pedig a legelőkelőbb lesz, hisz fészkem tele van a faluban összegyűjtött csillogó-villogó csecsebecsékkel. Azt mind viselni fogom.
Elérkezett a nagy nap. A bagoly elfoglalta a helyét az odvas tölgynél emelt emelvényen, és várta a jelentkezőket. Az összegyűlt közönség száját tátva hallgatta a gyönyörűségesebbnél gyönyörűségesebb madárénekeket, lenyűgözve nézte a magasban suhanó villámgyors ragadozókat, gyönyörködött a szebbnél-szebb madárruhákban.
Ekkor megjelent a szarka. Cserregő hangján elkezdte mondani a faluban hallott pletykákat. A teste tele volt aggatva az elcsent gyöngysorokkal, ékköves csattokkal. Ekkor megpróbált a levegőbe emelkedni, de az első szárnycsapás után visszahuppant a földre, mert lehúzta a sok csecsebecse. Ekkor így szólt a bagoly:
- Látjátok, sokat akar a szarka, de nem bírja a farka.