A fókák szövetségre léptek a jegesmedvékkel. A titkos tárgyalásokról mit sem tudtak az állatok, és mit sem tudtak az emberek. Az egyeztetés hosszú hónapokig elhúzódott, közben a látszat kedvéért jobban vicsorogtak egymásra, mint valaha. Ezt mindenki el is hitte, nem volt okuk kételkedni. Megállapodásuk értelmében felosztották a világot, két felé osztották, fókák uralta területre és jegesmedvék uralta területre. Azért nagy gondot fordítottak az állatok meggyőzésére is, és még nagyobb figyelmet az emberekére. A paktum kitért erre is, az kerülhet a másik fölé, aki nagyobb sikret arat az emberek körében. Csak így lehet minél nagyobb területet befolyás alá vonni. Szövetséget kötöttek arról, hogy harcolnak.

A fókák nagyon figyelemre méltó produkciót nyújtottak. Elkúsztak a vízig, belemerültek, úsztak alul egy kört, majd kiugrottak a vízből, szaltót vetettek és fejjel előre visszacsobbantak, vagy amikor kiugrottak, átrepültek egy szűk karikán, anélkül, hogy összevizezték volna azt. Jól ki tudták használni az étkezést is. Röptükben kapták el a halat a levegőben, közben kajánul vigyorogtak és rettentő büszkék voltak magukra. Mindig viharos taps követte a mutatványt.

A medvék megpróbálták minden tekintélyüket latba vetni. Nem ugráltak, nem lubickoltak, csak ültek, heverésztek a szikla tövében, némelyik megpróbált bejutni a csukott ajtón, nekiment, majd hátratolatott, fejével döngette, végül leült, majd megint nekiment, hátratolatott, fejével döngett, végül leült és csak nézte a zöld ajtónyílást. Ez nagyon tetszett a közönségnek, kiváltképp a gyerekeknek, ujjal mutogattak, kacarásztak. Az evés itt persze nem volt annyira látványos, de adott esetben a jegesmedvék is el tudták kapni a halat a levegőben. Ha elég közel repült a fejükhöz.

Fej-fej mellett álltak népszerűségben.

A többi állat, mivel nem tudtak a szövetségről, szintén az emberek kegyeit keresték, kivéve talán a lajhárt, aki tojt mindenkire. Azután mikor kiderült a világfelosztás, azt mindenki elfogadta. Legalábbis látszólag. De általában elmondható, hogy nem sokakat érdekelt a dolog, mindenki a maga háza előtt sepregetett.

Voltak azonban néhányan, akik sehogy sem tudtak belenyugodni. Megindult a közeledés a sasok, baglyok és a zebrák között. Olyanok is akadtak, akiket érdekelt ugyan ez az egész hercehurca, figyelték is az eseményeket, de tenni nem akartak érte semmit. A baglyok persze összekülönböztek a sasokkal, mert a baglyok is hatalmat akartak, a sasok is, a zebrákat meg kölcsönösen lenézték. Az egyik azt mondta, hogy a zebra fekete alapon fehér csíkos, a másik meg azt, hogy fehér alapon fekete csíkost. Meg aztán patás is, méghozzá páratlanujjú. Mindenki a maga igazát hajtogatta.

Titkon azonban a vércsék is hatalomra éheztek, de ők sokkal leleményesebbnek bizonyultak. Ők beérték a levegővel, nem törtek földi uralomra. Sorra szalámizták a madarakat, megfélemlítették őket, mindenféle zuhanórepüléseket mutattak be, meg hangosan vijjogtak. Ez sok embernek nagyon tetszett. Elragadtatással figyelték őket.

A jegesmedvék és a fókák pedig megtartották területeiket, mely között jól látható határként húzódott az állatkert legszélesebb sétálóútja, melyen fájdalom, az emberek jéggé dermedve álltak, s csak az eget kémlelték fürkésző elégedettséggel.

A titkos szövetség, melyre bizonyítékot, azóta sem találtak, felbomlott, s most a jegesmedvék és fókák, országrészüket megtartva próbálják új mutatványok kieszelésével visszacsábítani az égre meredő, ragyogó emberi szemeket, melyek éltetik, és friss halhoz juttatják őket.